2008 nyarán végre hazalátogattam vajdaságba. Meglátogattam édesanyámat, rokonaimat, barátaimat, ismerőseimet. Sok helyen elmondtam a bizonyságomat, addigi élettörténetem, többek között a Törökbecsei Teljes-Evangéliumi Gyülekezetben is. Imádkoztam legtöbbjükért is, akiket meglátogattam.

Amikor imádkoztam láttam, hogy az ima hatására az emberek közelebb kerülnek az Atyához, megkönnyeznek, és átlényegül a lelki állapotuk. Olyan hozzászólásokat hallottam, hogy „éreztük, amikor imádkoztál, hogy nem csak mondtad, hanem tényleg Isten is itt van”.

Amikor olyan valakiért imádkoztam, akinek agydaganata volt, és készült az elköltözésre, megnyugvást hozott számára az ima. Bár jobban szerettem volna egy olyan ’ apostolok cselekedetei’ könyvbe illő gyógyulást, az mégis kimaradt és a látogatásomnak mégsem az volt az értelme, hanem inkább a felkészítése az elköltözéshez.

Amikor visszajöttem, másokért is ugyanúgy imádkoztam és hasonlókat tovább is tapasztaltam. Valakiért imádkoztam, aki hónapok óta szenvedett a halottas ágyán, de nem tudott elmenni. Tele volt felfekvésekkel, és beszélni sem tudott már. Éreztem, hogy el kell mennem hozzá, és mikor odaértem megkértem az unokáját meg a volt menyét, hogy kimenjenek majd elkezdtem imádkozni érte az első számú, egyes személyben, olyan dolgokért, amikről tudtam és olyanokért, amire vitt a szellemem. Bocsánatot kértem az ő nevében az Úrtól elég csúnya dolgokért, majd amikor befejeztem, Ő rám nézett és hosszan pislantott, hogy megköszönje.

Úgy emlékszem, hogy másnap el is költözött az Úrhoz.

A Reménység Gyülekezetben működött egy kertvárosi misszió, ahol egy önkéntesekből álló csapat, egy nyilvános helyen tartotta az Istentiszteleti alkalmakat. Mivel ennek a helyszíne közelebb volt a lakáshoz ahol laktunk a pásztoromtól át-kéretőztem oda.

Egy idő után ez a csapat leszakadt az anyagyülekezettől és csatlakozott más ’ felekezethez’ – hálózathoz, mozgalomhoz. Nem érdekelt, és nem igazán éreztem, hogy ez engem bárhogyan is érint, így csak maradtam az ’ Élő Kapcsolatok Közössége’ csapatban. Nem vonzottak különösen ennek a külföldi mozgalom apostolainak a tanításai, annál inkább a gondolat, hogy mi az én személyes feladatom Isten Királyságában.

2009 nyarán más gyülekezetekkel együtt (Reménység, Agapé, Omega, Golgota…?), szerveztek a vezetők egy közös kimozdulást kertvárosban, ’ Meghallgatlak’ sátorral, trambulinnal, ugráló-várral.

Ezen a ’ Kapcsolatok napja’ rendezvényen találkoztam először az Omega Gyülekezettel, és hallottam az ’ Evangélista képzésről’, amit ez a gyülekezetek hálózata rendez. Azonnal megmozdult bennem valami, és kialakult egy vágy, hogy ezen a képzésen részt vegyek. Kértem róla tájékoztatót és beiratkoztam.

Amíg tartott ez a képzés, kaptam egy látást arról, hogy kint fogok szolgálni az utcán másokkal együtt. Láttam egy lángot Pécsett és más városokban is a térképen, majd ahogy szaporodtak a kis lángok az egész egy hatalmas tűzzé változott.

Felbuzdultam és a tesókkal kimentünk a Pécsi vásártérhez, egy rajztáblával és szórólapokkal evangelizálni. Rendszeresen körülbelül fél évig jártunk ki, mire abbahagytam. A gyülekezettől nem kaptam buzdítást, hogy folytassam, hanem az történt, hogy az Istentiszteleti alkalmak is arra az időre tevődtek, amikor a vásár van. Így a végén feladtam. A munkahelyemen is többet kellett dolgoznom, és elmaradt a szolgálatom.

Egy idő után szólt hozzám az Úr, hogy
>> nem azon a helyen vagyok, ahol lennem kell <<. Nem értettem az üzenetet.

2011 Januárban az első gyülekezeti alkalmunk előtt azt kaptam az Úrtól, hogy el kell mennem a gyülekezetből valahova máshova. Ezt az alkalom előtt elmondtam a gyülekezetvezetőmnek a Yanónak, aki nem tudta elfogadni, és azt mondta, hogy
 >> majd megbeszéljük, mert ez nem lehet az Úrtól. <<

Az alkalom különleges volt. Azt a vezetést kapta a Yanó, hogy párokat formáljunk és egymásnak prófétáljunk, majd cseréljünk párt és folytassuk.

Nem emlékszem, hány embernek prófétáltam, vagyis hányan prófétáltak nekem, de mindenki, aki nekem prófétált azt mondta, hogy ne féljek kilépni, mert az Úr velem van, és bátran lépjek ki.
Hangsúlyozom, hogy senki sem tudott a gondolataimról a vezetőmön kívül, és mégis mindenki megerősített abban, hogy el kell mennem a gyülekezettől.

Az alkalom végén az tett pecsétet az egészre, amikor az egyik testvérnő kiállt és felolvasta a következő részt a bibliából:
 >> Ábrahám kiment a városból és nem tudta hova megy <<.

Én se tudtam hova mennyek!

Oda jött hozzám a Yanó és azt mondta, hogy az Úr azt mondta neki:
 >> engedjen el, mert az ő kezében vagyok és Ő vezet. <<

Megkérdezett, hogy mi van bennem hova kell mennem, amire nem tudtam határozott válasz adni. Két lehetőség merült föl bennem, és a kettő között az egyikre mutatott a Yanó testvér, így oda mentem, az Omega Gyülekezetbe ahova mondta.

Utána a vezetőm bíztatására ki kellett állnom és elmondani a gyülekezetnek, hogy milyen vezetést kaptam, és hogy elmegyek. Imádkoztak értem és elbocsátottak. Amikor a vezetőm imádkozott láttam mögém állni két angyalt. Amíg nem értem oda a másik gyülekezetbe ahol az ottani pásztor imádkozott értem, folyton láttam a szemem sarkából ezt a két angyalt. Az után eltávoztak, amikor Szabó Sándor pásztor imádkozott értem.
Ezért hiszek abban, hogy mi keresztények gyülekezeti befedezés alatt kell, hogy legyünk, valamilyen közösségben. Ezért hiszem, hogy nem jó, ha egyedüli Rambóként élünk.