2008 nyarán végre hazalátogattam vajdaságba. Meglátogattam édesanyámat, rokonaimat, barátaimat, ismerőseimet. Sok helyen elmondtam a bizonyságomat, addigi élettörténetem, többek között a Törökbecsei Teljes-Evangéliumi Gyülekezetben is. Imádkoztam legtöbbjükért is, akiket meglátogattam.

Amikor imádkoztam láttam, hogy az ima hatására az emberek közelebb kerülnek az Atyához, megkönnyeznek, és átlényegül a lelki állapotuk. Olyan hozzászólásokat hallottam, hogy „éreztük, amikor imádkoztál, hogy nem csak mondtad, hanem tényleg Isten is itt van”.

Amikor olyan valakiért imádkoztam, akinek agydaganata volt, és készült az elköltözésre, megnyugvást hozott számára az ima. Bár jobban szerettem volna egy olyan ’ apostolok cselekedetei’ könyvbe illő gyógyulást, az mégis kimaradt és a látogatásomnak mégsem az volt az értelme, hanem inkább a felkészítése az elköltözéshez.

Amikor visszajöttem, másokért is ugyanúgy imádkoztam és hasonlókat tovább is tapasztaltam. Valakiért imádkoztam, aki hónapok óta szenvedett a halottas ágyán, de nem tudott elmenni. Tele volt felfekvésekkel, és beszélni sem tudott már. Éreztem, hogy el kell mennem hozzá, és mikor odaértem megkértem az unokáját meg a volt menyét, hogy kimenjenek majd elkezdtem imádkozni érte az első számú, egyes személyben, olyan dolgokért, amikről tudtam és olyanokért, amire vitt a szellemem. Bocsánatot kértem az ő nevében az Úrtól elég csúnya dolgokért, majd amikor befejeztem, Ő rám nézett és hosszan pislantott, hogy megköszönje.

Úgy emlékszem, hogy másnap el is költözött az Úrhoz.

A Reménység Gyülekezetben működött egy kertvárosi misszió, ahol egy önkéntesekből álló csapat, egy nyilvános helyen tartotta az Istentiszteleti alkalmakat. Mivel ennek a helyszíne közelebb volt a lakáshoz ahol laktunk a pásztoromtól át-kéretőztem oda.

Egy idő után ez a csapat leszakadt az anyagyülekezettől és csatlakozott más ’ felekezethez’ – hálózathoz, mozgalomhoz. Nem érdekelt, és nem igazán éreztem, hogy ez engem bárhogyan is érint, így csak maradtam az ’ Élő Kapcsolatok Közössége’ csapatban. Nem vonzottak különösen ennek a külföldi mozgalom apostolainak a tanításai, annál inkább a gondolat, hogy mi az én személyes feladatom Isten Királyságában.

2009 nyarán más gyülekezetekkel együtt (Reménység, Agapé, Omega, Golgota…?), szerveztek a vezetők egy közös kimozdulást kertvárosban, ’ Meghallgatlak’ sátorral, trambulinnal, ugráló-várral.

Ezen a ’ Kapcsolatok napja’ rendezvényen találkoztam először az Omega Gyülekezettel, és hallottam az ’ Evangélista képzésről’, amit ez a gyülekezetek hálózata rendez. Azonnal megmozdult bennem valami, és kialakult egy vágy, hogy ezen a képzésen részt vegyek. Kértem róla tájékoztatót és beiratkoztam.

Amíg tartott ez a képzés, kaptam egy látást arról, hogy kint fogok szolgálni az utcán másokkal együtt. Láttam egy lángot Pécsett és más városokban is a térképen, majd ahogy szaporodtak a kis lángok az egész egy hatalmas tűzzé változott.

Felbuzdultam és a tesókkal kimentünk a Pécsi vásártérhez, egy rajztáblával és szórólapokkal evangelizálni. Rendszeresen körülbelül fél évig jártunk ki, mire abbahagytam. A gyülekezettől nem kaptam buzdítást, hogy folytassam, hanem az történt, hogy az Istentiszteleti alkalmak is arra az időre tevődtek, amikor a vásár van. Így a végén feladtam. A munkahelyemen is többet kellett dolgoznom, és elmaradt a szolgálatom.

Egy idő után szólt hozzám az Úr, hogy
>> nem azon a helyen vagyok, ahol lennem kell <<. Nem értettem az üzenetet.

2011 Januárban az első gyülekezeti alkalmunk előtt azt kaptam az Úrtól, hogy el kell mennem a gyülekezetből valahova máshova. Ezt az alkalom előtt elmondtam a gyülekezetvezetőmnek a Yanónak, aki nem tudta elfogadni, és azt mondta, hogy
 >> majd megbeszéljük, mert ez nem lehet az Úrtól. <<

Az alkalom különleges volt. Azt a vezetést kapta a Yanó, hogy párokat formáljunk és egymásnak prófétáljunk, majd cseréljünk párt és folytassuk.

Nem emlékszem, hány embernek prófétáltam, vagyis hányan prófétáltak nekem, de mindenki, aki nekem prófétált azt mondta, hogy ne féljek kilépni, mert az Úr velem van, és bátran lépjek ki.
Hangsúlyozom, hogy senki sem tudott a gondolataimról a vezetőmön kívül, és mégis mindenki megerősített abban, hogy el kell mennem a gyülekezettől.

Az alkalom végén az tett pecsétet az egészre, amikor az egyik testvérnő kiállt és felolvasta a következő részt a bibliából:
 >> Ábrahám kiment a városból és nem tudta hova megy <<.

Én se tudtam hova mennyek!

Oda jött hozzám a Yanó és azt mondta, hogy az Úr azt mondta neki:
 >> engedjen el, mert az ő kezében vagyok és Ő vezet. <<

Megkérdezett, hogy mi van bennem hova kell mennem, amire nem tudtam határozott válasz adni. Két lehetőség merült föl bennem, és a kettő között az egyikre mutatott a Yanó testvér, így oda mentem, az Omega Gyülekezetbe ahova mondta.

Utána a vezetőm bíztatására ki kellett állnom és elmondani a gyülekezetnek, hogy milyen vezetést kaptam, és hogy elmegyek. Imádkoztak értem és elbocsátottak. Amikor a vezetőm imádkozott láttam mögém állni két angyalt. Amíg nem értem oda a másik gyülekezetbe ahol az ottani pásztor imádkozott értem, folyton láttam a szemem sarkából ezt a két angyalt. Az után eltávoztak, amikor Szabó Sándor pásztor imádkozott értem.
Ezért hiszek abban, hogy mi keresztények gyülekezeti befedezés alatt kell, hogy legyünk, valamilyen közösségben. Ezért hiszem, hogy nem jó, ha egyedüli Rambóként élünk.

Amikor Jehova Isten kihozott, a szervezetből,

• ami az Ő nevét viseli és a hamisított evangéliumot hirdeti,
• Tagadja a holtak hazáját, gyehenna valóságát,
• Isten mai csodáit,
• az üdvözülés lehetőségét mindenkitől, aki nem követője a társulatuknak.
• szervezetből, ami megakadályozza a követőit abban, hogy személyes kapcsolatba léphessenek Jézussal, az urukkal,
• kapcsolatba léphessenek a Szent Szellemmel, aki megtanítaná nekik a valódi igazságot.
• saját szerzőiket téve abba a funkcióba, amit a Szent Szellemnek kellene betöltenie (elvezet minden igazságra), olyan tekintélyt adva nekik, amit nem szabad megkérdőjelezni, csak vakon követni, elfogadni és hirdetni.
• szervezet, amely tele van olyan odaszánt, hittel teli emberekkel, akik minden szabadidejüket az Atyának ajánlják fel, sok sok mindent feláldozva azért, hogy a világnak legyen minél több lehetősége megtérni, és elkerülni a pusztulást.
• szervezet, amely nem engedi másként értelmezni az Isten igéjét hanem csak úgy, hogy kikeresik az Őrtorony Társulat kiadványai között, azt az adott cikket, ami a kérdéses biblia szöveget magyarázza,
   - csak olyan személyes vélemény kimondásával, ami kizárólag (és csakis) alátámasztja, a társulat ’hivatalos álláspontját’.

Ahogy teltek az évek. Erősödött bennem a honvágy, és a vágy a saját gyermek után. Bár ott voltak a feleségem gyermekei, akiket nagyon szerettem – mégis az, hogy nincs valaki a saját génjeimből, az nagyon hiányzott.

Újra depresszióba estem. Jártam dolgozni, de azon kívül csak a besötétített szobát tudtam elviselni. Hogy senki se zavarjon, és senkivel se keljen beszélnem, úgy oldottam meg, hogy vagy a tv, vagy a számítógépezésbe merültem. Valami azt súgta, hogy ez nagyon nem jó, ezért ’kitaláltam’, hogy tehetem ezt hasznossá (kellett értelmet adni a számítógépezésnek). Úgy döntöttem, hogy be digitalizálom az Új Világ fordítású (ferdítésű) bibliát. Be scanneltem, és szövegfelismertem majd pdf-be mentettem. A szöveg felismerési hibák javításánál, többször el kellett olvasnom ugyanazokat a részeket a bibliából, és különböző kérdések kezdtek bennem mocorogni.

Kipróbálgattam a keresést, és fölfedeztem a párhuzamos részeket a szövegekben (ahol az írás magyarázza a másik írást – biblián belül).

Például: A csodákkal kapcsolatban az ’1.Korintusz 13:10’ azt írja, hogy „mikor eljő a teljesség a rész szerint való eltöröltetik”, amit a Tanúk úgy magyaráznak, hogy megíratatott a teljes biblia akkor már megszűnnek a csodák.
Viszont a párhuzamos rész az ’Efézus 4:8,13’ az írja, hogy mi a teljesség, ami eltörli a részlegest „..adott ajándékokat…Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére…”.

Előkerült hamarosan, minden későbbre halasztott kérdés, aminek a megválaszolása nem illett bele a Jehova Tanúi tanításaiba, és sorba dőltek le a lényeges tanítások, melyek engem ott tartottak.

Elkezdtem nézni a tv-ben, vallási műsorokat, amik ’véletlenül’, pont azokkal a témákkal foglalkoztak, amikkel én (pl.: az elragadtatás – ki jár, jól aki elvitetik vagy aki otthagyatik? ’Máté 24:40’)

Hamarosan arra a következtetésre jutottam, hogy egy antikrisztusi szervezetben vagyok. Nem láttam, mit kell tennem. Imádkoztam, hogy legyen az Úr akarata.

Egyik alkalommal, amikor a kenyérgyárból mentem haza, újra a csillagos ég alatt, elkezdtem imádkozni Jézushoz, bár kicsit félve, mert nem voltam teljesen biztos benne, hogy helyes.
Hirtelen elöntött egy belső világosság, a szeretet, a hála és a biztonságérzet.

A szomszédom a Hit gyülekezetébe járt, és adott Gospeleket (modern dicsőítési dalokat) mp3-ban amiket hallgattam a telefonomról munkába menet. Többször a buszon is betöltekeztem hálával. Láttam a képzeletemben képeket magamról, amikor nehéz helyzetben voltam, és ahogy az Úr támogatott, meg amikor vétkeztem, Ő meg tőlem nem távozott el.

Az Új Világ ferdítésű biblia mellett, elkezdtem használni a ’Biblia Felfedezőt’ meg az ’The sword’, ’E-Sword’ biblia programokat is.

A feleségem, szólt a véneknek a gyülekezetben, hogy nézem a vallási műsorokat, és tele vagyok kételyekkel. A vének összehívták a bírói bizottságot.

Első alkalommal sokkoltam őket, a meggyőződéseimmel:

• Jézus nem jött el láthatatlanul 1914-ben, mert akkor megtörtént volna az elragadtatás is
• A ’Keresztény világ’ nem hamis vallás
• A csodáknak ma is működniük kell, és ha nem működnek, akkor az nem azért van mert Jehova nem akarja, hanem azért mert nem vagyunk a jó úton, vagy hitetlenek vagyunk
• Minden Krisztus követőnek fogyasztania kell az ’emlékjegyekből’…

A vének, megkértek, hogy ne nézzek vallási műsorokat, és ne beszéljek erről senkinek, amíg átbeszélik az ügyemet, és találkozzunk egy hét múlva újra.

Egy hét után, amikor újra találkoztunk úgy döntöttek, hogy ki vagyok közösítve.

Nagyon rosszul esett, de most nem azért mert ’bűnben élek’, vagy Istentől eltávolodtam, hanem azért mert minden ismerősöm, aki szeret, és akit szeretek nem fogja tudni miért, vagyok kiközösítve, és rosszra fog gondolni velem kapcsolatban. Mintha rágalom érne. És az volt a rossz, hogy már nem mondhattam el, mert senki sem áll velem szóba.
A feleségemmel sem beszélhetek már a hittel kapcsolatos dolgokról, és nem imádkozhatunk még kaja előtt sem.
Rombolás volt. Iszonyú vesztesség.

De az van leírva, hogy ha valaki (ezt, vagy azt)… jobban szereti, mint krisztust akkor az, nem méltó Krisztusra. Most megfizettem az árat.

Most mi tévő legyek? Keresésbe kezdtem - gyülekezet, közösség keresésbe. És imádkoztam azért,

hogy az Úr mutassa meg hova mennyek.

A Keszüi pékségben megismerkedtem egy elvált nővel, akivel közelebbi kapcsolatba kerültünk. A gyerekei otthonban voltak, ő meg három munkahelyen dolgozott, hogy tudjon nekik minél előbb otthont biztosítani, hogy kihozhassa őket. A volt férje bántalmazásai miatt kerültek az átmeneti otthonba.

Ahogy közeledtek az ünnepek, egyre magányosabb lettem. A Tanú tesók, a programjaikat nélkülem szervezték, és én egyedül maradtam. Karácsony elégé nehéz volt számomra, bár hittem, hogy:
 -             ez csak egy pogány ünnep – mégis, hiányzott az, hogy otthonom legyen, és körül legyek véve azokkal, akik szeretnek.

Szilveszterkor, este a kolléganőm rám csörgött, hogy nem-e jönnék a Széchényi térre vele megnézni a tűzijátékot. Majd amikor ott voltam,              -             nem-e jönnék el egy közeli buliba?

És így magamat is, és őt is meglepve megtörtént az első csók.

Hamarosan. Annyira megszerettem, hogy nem tudtam őt már elengedni. A gyülekezetből kiközösítettek a paráznaság gyakorlása miatt, és én depresszióba estem. De, mielőtt kiközösítettek volna odavittem az asszonykámat a kedves házaspárhoz, akiknél voltam előzőleg szálláson, hogy tanulmányozzák vele a bibliát. Így hamarosan Ő be került én meg ki.

Körülbelül egy évig voltam kiközösítve.

Nem láttunk lehetőséget a házasságra, mert szükségem lett volna bizonyos papírokra Szerbiából, amit személyesen nem tudtam beszerezni. De miután imádkoztam kiderült, hogy úgy is összeadnak bennünket, ha írok egy nyilatkozatot arról, hogy nem vagyok házas és leírom az okokat, amiért nem szerezhetem meg erről a nyilatkozatot Szerbiában.

Így, 2001.09.29. – házasságra léptünk.

 Miután megházasodtunk ő bemerítkezhetett, és nemsokára engem is vissza fogadtak a szervezetbe.

Amikor megjöttem Magyarországra, másnap jelentkeztem Pécsen, az idegenrendészeten. A hölgyet, aki ott dolgozott nagyon váratlanul érte az esetem és visszaküldött Szegedre a menekültügyi hivatalba.

Amikor elindultam Szegedre, beszélgettem a buszsofőrrel, aki ’ egész véletlenül ’ tudott egy helyet, egy pékséget, ahova elmehetnék dolgozni.

Később abban a pékségben a kolléga elmondta, hogy az anyukája a templomban beszélt valakivel, aki kiadna nekem egy szobát az udvarban.

Így nagyon könnyen jutottam munkahelyhez és albérlethez is. Fél évig körülvettek olyan emberek akik, nem voltak Jehova Tanúi, és mégis áradt belőlük a szeretet, és az együttérzés.
Nagyon sokat tartozom nekik, és sajnálom, hogy nem tudtam nekik viszonozni a segítséget, amikor szükségük volt rá.

Az első imameghallgatás, az volt, amikor azért imádkoztam, hogy találkozzam valakivel Jehova Tanúi közül, hogy járhassak a gyülekezetbe. Ezzel a céllal utaztam Pécsre, és a második ember, akit megállítottam azzal, hogy:

• tudja-e hol gyülekeznek Jehova Tanúi és mikor?

 Pont egy Tanú volt, aki válaszolt, az azt követő kérdésre is, hogy:

• ismer e valakit közülük? - mert kapcsolatba akarok lépni velük.
• Igen én is az vagyok, és aki ott árulja a dinnyét az is Tanú.

Így folytattam a megszokott életvitelem.

Az új albérletnél is segítettek, adva bútort, takarókat…

A pékségben is elfogadtak és értékelték a munkámat, és engem is.

Egy idő után édesanyám üzent, hogy, a szerb rendőrség házkutatást tartott otthon és elkobozták a leveleimet bizonyítékként, hogy külföldre szöktem. Pánikba estem és írtam nekik, hogy már Magyarország más részére költöztem, és nem fognak megtalálni, ha eljönnének értem, hogy példát statuáljanak. Közben csak átjöttem Pécsre.

Pécsen egy kedves idősebb házaspár (tanúk), befogadott, amíg nem találok albérletet meg munkahelyet. Három nap múlva máris volt munkahelyem. A kenyér címkéjén található telefonszámot hívtam fel munka felől érdeklődni, és máris mehettem megbeszélésre, majd másnap kezdhettem is.

Ahhoz hogy albérleti szobát találjak kellett majd három hét.  

Majd kicsit megnyugodtam.

- Gyermekkori vonzódásom a természetfeletti után -

    Sokszor álmodtam, és sok álmom megtörtént a valós életemben is. Álmok mellett voltak más megtapasztalásaim is amik a hitemet erősítették, és most is egyre több olyan megtapasztalásom van ami erősíti a hitemet. Viszont a hitem alapját azt hiszem a Biblia olvasása, és a hívőkkel való beszélgetések fektették le.

Amikor még nem voltam hat éves sem, egyik alkalommal az anyukám és a nagymamám mindenáron akaratom ellenére elkísértek valahová, ahova én semmiképp sem akartam menni. Ott végül is nagyon jól éreztem magam velük, de hazafelé menet történt egy baleset velem, ami miatt lelkiismeret furdalásuk volt.

Emlékszem, hogy anyukám vagy a nagymama, kijelentette akkor, hogy többé soha nem fog sehova sem kényszeríteni. Ez annyira belém ivódott, mintha valami természetfeletti képességemre gondoltak volna.

Volt, hogy időközönként elvittek (és otthagytak) vendégségbe az apám szüleihez/nél.

Jósoltam a kávéscsészéből a nagymamámnak, és a barátnőjének. Emlékszem azokra a konkrét képekre, amiket láttam abban az időben, a kávézaccban, ami valóban meg is történt pár órára miután kimondtam a jóslást.

Ma tudom, hogy ez nem tetszett az Úrnak. Viszont ez mutatja a nyitottságomat a szellemi irányzat felé, már gyerekkoromban.

Tíz éves koromban, már második mostohaapám mellett, amikor már a szeretett anyai nagyszüleim elhunytak és a mostohaapám anyukájára néztem, mint nagyanyámra és arra figyeltem fel, hogy Ő jár egy kis házi csoportos bibliatanulmányozásra, amit egy Jehova Tanúja ad elő.

Bár jártam már előtte hittanra, mégis volt bennem egy éhség az után, hogy többet megtudjak Istenről és a bibliáról. Gyorsan és könnyen rávettem őket arra, hogy hozzánk is járjon az a „Péró testvér”. Élvezettel hallgattam az előadásait, és olvastam az irodalmukat. Hamar elkezdtem mindenkinek hirdetni az ’igazságot’.

Három év tanulmányozás után szerettünk volna bemerítkezni, de a szüleim nem tudták teljesíteni a feltételeket, engem meg a ’vén’ testvér nem tartott elégé felnőttnek, így a keresztelkedés elmaradt. Nekem ez csalódást okozott. 12 évesen elkezdtem titokban cigizni, meg alkoholt fogyasztani.

A szüleim két évre rá 1991-ben bemerítkeztek. Engem megint nem merítettek be. Eltávolodtam Istentől. Vágytam arra, hogy imádkozzam és Istennel legyek, de önfejű, akaratos, és ellentétes döntést hoztam. Tizenöt évesen minden hétvégén lerészegedtem, volt úgy is hogy talicskával toltak haza.

A szakképzőt úgy jártam, hogy sokszor nem volt pénz bérletre, és vagy kerékpárral, vagy stoppal mentem suliba, míg 92’ tavasszal meguntam a kilátástalanságot, otthagyva a sulit egy kis maszek pékségbe szegődtem inasnak, némi zsebpénzért meg kenyérért cserébe.

Folytattam a szerencsejáték, alkohol, és más káros szenvedélyekben, való életet 93’ decemberig, amikor..

Isten újra megszólított!

Felkeltem éjfél után, hogy mennyek a pékségbe dolgozni, de közben elment az áram. Nem volt értelme ilyenkor bemennem, így rákényszerültem gondolkodni. Eszembe jutottak azok a dolgok amiken már átmentem, amiket tanultam. Némi gúnnyal emlékeztem meg arról, amit Jehova Tanúi között tanultam, és amiket magam is tanítottam. Majd kezdtem hozni érveket, amik igazolják a jelen gondolkodásomat. Viszont az érvekkel jöttek az ellenérvek is. Minden gúnyos megjegyzésre jutott egy-egy bibliai igazság, ami azt leszereli. A végén mire megjött volna az áram már meg voltam győződve a bűnösségemről, és bűnbánatban volt a lelkem. Ahogy gyalogoltam a pékségbe, néztem az égen a csillagokat, és egy hatalmas fokú istentisztelet töltött el – így újra megtértem.

Attól a hétvégétől, rendszeresen és megingatlanul, jártam a gyülekezeti összejövetelekre. 1996 márciusában bemerítkeztem Újvidéken.

94’- ben 18 évesen, elköltöztem otthonról, 20 km-re levő Kikinda városba, ahol ugyancsak pékségbe kerültem. Ekkor kezdődött igazán a vándorlásom. Utána elköltöztem Szabadkára, majd vissza Kikindára, majd le egy szerbiai Zajecar városába, és 98’ -ban, megkapva a sorkatonai szolgálatra való behívót, visszamentem a szülőfalumba.