- Gyermekkori vonzódásom a természetfeletti után -

    Sokszor álmodtam, és sok álmom megtörtént a valós életemben is. Álmok mellett voltak más megtapasztalásaim is amik a hitemet erősítették, és most is egyre több olyan megtapasztalásom van ami erősíti a hitemet. Viszont a hitem alapját azt hiszem a Biblia olvasása, és a hívőkkel való beszélgetések fektették le.

Amikor még nem voltam hat éves sem, egyik alkalommal az anyukám és a nagymamám mindenáron akaratom ellenére elkísértek valahová, ahova én semmiképp sem akartam menni. Ott végül is nagyon jól éreztem magam velük, de hazafelé menet történt egy baleset velem, ami miatt lelkiismeret furdalásuk volt.

Emlékszem, hogy anyukám vagy a nagymama, kijelentette akkor, hogy többé soha nem fog sehova sem kényszeríteni. Ez annyira belém ivódott, mintha valami természetfeletti képességemre gondoltak volna.

Volt, hogy időközönként elvittek (és otthagytak) vendégségbe az apám szüleihez/nél.

Jósoltam a kávéscsészéből a nagymamámnak, és a barátnőjének. Emlékszem azokra a konkrét képekre, amiket láttam abban az időben, a kávézaccban, ami valóban meg is történt pár órára miután kimondtam a jóslást.

Ma tudom, hogy ez nem tetszett az Úrnak. Viszont ez mutatja a nyitottságomat a szellemi irányzat felé, már gyerekkoromban.

Tíz éves koromban, már második mostohaapám mellett, amikor már a szeretett anyai nagyszüleim elhunytak és a mostohaapám anyukájára néztem, mint nagyanyámra és arra figyeltem fel, hogy Ő jár egy kis házi csoportos bibliatanulmányozásra, amit egy Jehova Tanúja ad elő.

Bár jártam már előtte hittanra, mégis volt bennem egy éhség az után, hogy többet megtudjak Istenről és a bibliáról. Gyorsan és könnyen rávettem őket arra, hogy hozzánk is járjon az a „Péró testvér”. Élvezettel hallgattam az előadásait, és olvastam az irodalmukat. Hamar elkezdtem mindenkinek hirdetni az ’igazságot’.

Három év tanulmányozás után szerettünk volna bemerítkezni, de a szüleim nem tudták teljesíteni a feltételeket, engem meg a ’vén’ testvér nem tartott elégé felnőttnek, így a keresztelkedés elmaradt. Nekem ez csalódást okozott. 12 évesen elkezdtem titokban cigizni, meg alkoholt fogyasztani.

A szüleim két évre rá 1991-ben bemerítkeztek. Engem megint nem merítettek be. Eltávolodtam Istentől. Vágytam arra, hogy imádkozzam és Istennel legyek, de önfejű, akaratos, és ellentétes döntést hoztam. Tizenöt évesen minden hétvégén lerészegedtem, volt úgy is hogy talicskával toltak haza.

A szakképzőt úgy jártam, hogy sokszor nem volt pénz bérletre, és vagy kerékpárral, vagy stoppal mentem suliba, míg 92’ tavasszal meguntam a kilátástalanságot, otthagyva a sulit egy kis maszek pékségbe szegődtem inasnak, némi zsebpénzért meg kenyérért cserébe.

Folytattam a szerencsejáték, alkohol, és más káros szenvedélyekben, való életet 93’ decemberig, amikor..

Isten újra megszólított!

Felkeltem éjfél után, hogy mennyek a pékségbe dolgozni, de közben elment az áram. Nem volt értelme ilyenkor bemennem, így rákényszerültem gondolkodni. Eszembe jutottak azok a dolgok amiken már átmentem, amiket tanultam. Némi gúnnyal emlékeztem meg arról, amit Jehova Tanúi között tanultam, és amiket magam is tanítottam. Majd kezdtem hozni érveket, amik igazolják a jelen gondolkodásomat. Viszont az érvekkel jöttek az ellenérvek is. Minden gúnyos megjegyzésre jutott egy-egy bibliai igazság, ami azt leszereli. A végén mire megjött volna az áram már meg voltam győződve a bűnösségemről, és bűnbánatban volt a lelkem. Ahogy gyalogoltam a pékségbe, néztem az égen a csillagokat, és egy hatalmas fokú istentisztelet töltött el – így újra megtértem.

Attól a hétvégétől, rendszeresen és megingatlanul, jártam a gyülekezeti összejövetelekre. 1996 márciusában bemerítkeztem Újvidéken.

94’- ben 18 évesen, elköltöztem otthonról, 20 km-re levő Kikinda városba, ahol ugyancsak pékségbe kerültem. Ekkor kezdődött igazán a vándorlásom. Utána elköltöztem Szabadkára, majd vissza Kikindára, majd le egy szerbiai Zajecar városába, és 98’ -ban, megkapva a sorkatonai szolgálatra való behívót, visszamentem a szülőfalumba.