Ahogy teltek az évek. Erősödött bennem a honvágy, és a vágy a saját gyermek után. Bár ott voltak a feleségem gyermekei, akiket nagyon szerettem – mégis az, hogy nincs valaki a saját génjeimből, az nagyon hiányzott.

Újra depresszióba estem. Jártam dolgozni, de azon kívül csak a besötétített szobát tudtam elviselni. Hogy senki se zavarjon, és senkivel se keljen beszélnem, úgy oldottam meg, hogy vagy a tv, vagy a számítógépezésbe merültem. Valami azt súgta, hogy ez nagyon nem jó, ezért ’kitaláltam’, hogy tehetem ezt hasznossá (kellett értelmet adni a számítógépezésnek). Úgy döntöttem, hogy be digitalizálom az Új Világ fordítású (ferdítésű) bibliát. Be scanneltem, és szövegfelismertem majd pdf-be mentettem. A szöveg felismerési hibák javításánál, többször el kellett olvasnom ugyanazokat a részeket a bibliából, és különböző kérdések kezdtek bennem mocorogni.

Kipróbálgattam a keresést, és fölfedeztem a párhuzamos részeket a szövegekben (ahol az írás magyarázza a másik írást – biblián belül).

Például: A csodákkal kapcsolatban az ’1.Korintusz 13:10’ azt írja, hogy „mikor eljő a teljesség a rész szerint való eltöröltetik”, amit a Tanúk úgy magyaráznak, hogy megíratatott a teljes biblia akkor már megszűnnek a csodák.
Viszont a párhuzamos rész az ’Efézus 4:8,13’ az írja, hogy mi a teljesség, ami eltörli a részlegest „..adott ajándékokat…Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére…”.

Előkerült hamarosan, minden későbbre halasztott kérdés, aminek a megválaszolása nem illett bele a Jehova Tanúi tanításaiba, és sorba dőltek le a lényeges tanítások, melyek engem ott tartottak.

Elkezdtem nézni a tv-ben, vallási műsorokat, amik ’véletlenül’, pont azokkal a témákkal foglalkoztak, amikkel én (pl.: az elragadtatás – ki jár, jól aki elvitetik vagy aki otthagyatik? ’Máté 24:40’)

Hamarosan arra a következtetésre jutottam, hogy egy antikrisztusi szervezetben vagyok. Nem láttam, mit kell tennem. Imádkoztam, hogy legyen az Úr akarata.

Egyik alkalommal, amikor a kenyérgyárból mentem haza, újra a csillagos ég alatt, elkezdtem imádkozni Jézushoz, bár kicsit félve, mert nem voltam teljesen biztos benne, hogy helyes.
Hirtelen elöntött egy belső világosság, a szeretet, a hála és a biztonságérzet.

A szomszédom a Hit gyülekezetébe járt, és adott Gospeleket (modern dicsőítési dalokat) mp3-ban amiket hallgattam a telefonomról munkába menet. Többször a buszon is betöltekeztem hálával. Láttam a képzeletemben képeket magamról, amikor nehéz helyzetben voltam, és ahogy az Úr támogatott, meg amikor vétkeztem, Ő meg tőlem nem távozott el.

Az Új Világ ferdítésű biblia mellett, elkezdtem használni a ’Biblia Felfedezőt’ meg az ’The sword’, ’E-Sword’ biblia programokat is.

A feleségem, szólt a véneknek a gyülekezetben, hogy nézem a vallási műsorokat, és tele vagyok kételyekkel. A vének összehívták a bírói bizottságot.

Első alkalommal sokkoltam őket, a meggyőződéseimmel:

• Jézus nem jött el láthatatlanul 1914-ben, mert akkor megtörtént volna az elragadtatás is
• A ’Keresztény világ’ nem hamis vallás
• A csodáknak ma is működniük kell, és ha nem működnek, akkor az nem azért van mert Jehova nem akarja, hanem azért mert nem vagyunk a jó úton, vagy hitetlenek vagyunk
• Minden Krisztus követőnek fogyasztania kell az ’emlékjegyekből’…

A vének, megkértek, hogy ne nézzek vallási műsorokat, és ne beszéljek erről senkinek, amíg átbeszélik az ügyemet, és találkozzunk egy hét múlva újra.

Egy hét után, amikor újra találkoztunk úgy döntöttek, hogy ki vagyok közösítve.

Nagyon rosszul esett, de most nem azért mert ’bűnben élek’, vagy Istentől eltávolodtam, hanem azért mert minden ismerősöm, aki szeret, és akit szeretek nem fogja tudni miért, vagyok kiközösítve, és rosszra fog gondolni velem kapcsolatban. Mintha rágalom érne. És az volt a rossz, hogy már nem mondhattam el, mert senki sem áll velem szóba.
A feleségemmel sem beszélhetek már a hittel kapcsolatos dolgokról, és nem imádkozhatunk még kaja előtt sem.
Rombolás volt. Iszonyú vesztesség.

De az van leírva, hogy ha valaki (ezt, vagy azt)… jobban szereti, mint krisztust akkor az, nem méltó Krisztusra. Most megfizettem az árat.

Most mi tévő legyek? Keresésbe kezdtem - gyülekezet, közösség keresésbe. És imádkoztam azért,

hogy az Úr mutassa meg hova mennyek.

A Keszüi pékségben megismerkedtem egy elvált nővel, akivel közelebbi kapcsolatba kerültünk. A gyerekei otthonban voltak, ő meg három munkahelyen dolgozott, hogy tudjon nekik minél előbb otthont biztosítani, hogy kihozhassa őket. A volt férje bántalmazásai miatt kerültek az átmeneti otthonba.

Ahogy közeledtek az ünnepek, egyre magányosabb lettem. A Tanú tesók, a programjaikat nélkülem szervezték, és én egyedül maradtam. Karácsony elégé nehéz volt számomra, bár hittem, hogy:
 -             ez csak egy pogány ünnep – mégis, hiányzott az, hogy otthonom legyen, és körül legyek véve azokkal, akik szeretnek.

Szilveszterkor, este a kolléganőm rám csörgött, hogy nem-e jönnék a Széchényi térre vele megnézni a tűzijátékot. Majd amikor ott voltam,              -             nem-e jönnék el egy közeli buliba?

És így magamat is, és őt is meglepve megtörtént az első csók.

Hamarosan. Annyira megszerettem, hogy nem tudtam őt már elengedni. A gyülekezetből kiközösítettek a paráznaság gyakorlása miatt, és én depresszióba estem. De, mielőtt kiközösítettek volna odavittem az asszonykámat a kedves házaspárhoz, akiknél voltam előzőleg szálláson, hogy tanulmányozzák vele a bibliát. Így hamarosan Ő be került én meg ki.

Körülbelül egy évig voltam kiközösítve.

Nem láttunk lehetőséget a házasságra, mert szükségem lett volna bizonyos papírokra Szerbiából, amit személyesen nem tudtam beszerezni. De miután imádkoztam kiderült, hogy úgy is összeadnak bennünket, ha írok egy nyilatkozatot arról, hogy nem vagyok házas és leírom az okokat, amiért nem szerezhetem meg erről a nyilatkozatot Szerbiában.

Így, 2001.09.29. – házasságra léptünk.

 Miután megházasodtunk ő bemerítkezhetett, és nemsokára engem is vissza fogadtak a szervezetbe.

Amikor megjöttem Magyarországra, másnap jelentkeztem Pécsen, az idegenrendészeten. A hölgyet, aki ott dolgozott nagyon váratlanul érte az esetem és visszaküldött Szegedre a menekültügyi hivatalba.

Amikor elindultam Szegedre, beszélgettem a buszsofőrrel, aki ’ egész véletlenül ’ tudott egy helyet, egy pékséget, ahova elmehetnék dolgozni.

Később abban a pékségben a kolléga elmondta, hogy az anyukája a templomban beszélt valakivel, aki kiadna nekem egy szobát az udvarban.

Így nagyon könnyen jutottam munkahelyhez és albérlethez is. Fél évig körülvettek olyan emberek akik, nem voltak Jehova Tanúi, és mégis áradt belőlük a szeretet, és az együttérzés.
Nagyon sokat tartozom nekik, és sajnálom, hogy nem tudtam nekik viszonozni a segítséget, amikor szükségük volt rá.

Az első imameghallgatás, az volt, amikor azért imádkoztam, hogy találkozzam valakivel Jehova Tanúi közül, hogy járhassak a gyülekezetbe. Ezzel a céllal utaztam Pécsre, és a második ember, akit megállítottam azzal, hogy:

• tudja-e hol gyülekeznek Jehova Tanúi és mikor?

 Pont egy Tanú volt, aki válaszolt, az azt követő kérdésre is, hogy:

• ismer e valakit közülük? - mert kapcsolatba akarok lépni velük.
• Igen én is az vagyok, és aki ott árulja a dinnyét az is Tanú.

Így folytattam a megszokott életvitelem.

Az új albérletnél is segítettek, adva bútort, takarókat…

A pékségben is elfogadtak és értékelték a munkámat, és engem is.

Egy idő után édesanyám üzent, hogy, a szerb rendőrség házkutatást tartott otthon és elkobozták a leveleimet bizonyítékként, hogy külföldre szöktem. Pánikba estem és írtam nekik, hogy már Magyarország más részére költöztem, és nem fognak megtalálni, ha eljönnének értem, hogy példát statuáljanak. Közben csak átjöttem Pécsre.

Pécsen egy kedves idősebb házaspár (tanúk), befogadott, amíg nem találok albérletet meg munkahelyet. Három nap múlva máris volt munkahelyem. A kenyér címkéjén található telefonszámot hívtam fel munka felől érdeklődni, és máris mehettem megbeszélésre, majd másnap kezdhettem is.

Ahhoz hogy albérleti szobát találjak kellett majd három hét.  

Majd kicsit megnyugodtam.